Regisztráció, vásárlás, illetőleg a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat beleegyezése előtt kérjük figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben annak teljes tartalmával egyetért, azt magára nézve kötelező érvényűnek tekinti.

A Patriart webáruházban történő vásárlás kizárólag elektronikus úton, az interneten keresztül a www.Patriart.hu webcímen lehetséges. A megrendelés elküldésével, az ÁSZF elfogadásával és a megrendelés visszaigazolásával szerződés jön létre a Patriart webáruházat üzemeltető Mátra Netshop Kft., mint Eladó, valamint a megrendelő, mint Fogyasztó között.

 

Felek: Eladó és Vevő együttesen

Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy

Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

Honlap: a jelen weboldal, amely a szerződés megkötésére szolgál

Szerződés: Eladó és Vevő között a Honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés

Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz

Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak

Termék: a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon értékesítésre szánt minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát képezi 

Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy

Vevő/Ön: a Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy

Jótállás: A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) a Polgári Törvénykönyv szerinti,

  1. a) a szerződés teljesítéséért vállalt jótállás, amelyet a vállalkozás a szerződés megfelelő teljesítéséért a jogszabályi kötelezettségén túlmenően vagy annak hiányában önként vállal, valamint

  2. b) a jogszabályon alapuló kötelező jótállás

Vonatkozó jogszabályok

A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről

2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról

45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól    

19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

1997.  évi  LXXVI. törvény a szerzői jogról
2011. évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet.

 

Üzemeltetői adatok:

Mátra Netshop Kft.

Székhely: 3359 Tenk, Szabadság út 12/A

Adószám: 22765790-2-10

Közösségi adószám: HU22765790

Cégjegyzék szám: 10-09-030953

Pénzforgalmi jelzőszám: OTP BANK Nyrt. 11739047-20023728-00000000

Az e-kereskedelmi tevékenység igazolásának nyilvántartási száma:

Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője: 14/2015

Adatvédelmi Nyilvántartási azonosító: NAIH-69260/2013.

Elektronikus ügyfélszolgálat

E-mail: info[kukac]Patriart[pont]hu

Ügyfélszolgálat elérhetősége: Tel.:  +36(30)562-6744

E-mailben: 0-24 óra Kérjük, elsődlegesen e-mailben értesítsen minket!

Internetes honlap címe:  https://Patriart.hu

Kapcsolattartó neve: Petneházi Patrik

 

Az ÁSZF hatálya, elfogadása

A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.

A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják.

Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. 

A vásárlási megállapodás írásban foglalt szerződésnek minősül, minden esetben iktatásra kerül és az iktatott szerződés utólagosan is visszakereshető, megtekinthető.

A szerződéskötés nyelve: magyar.

 

Külföldre szállítandó megrendeléseket nem áll módunkban teljesíteni.

 

I.A szerződéskötés technikai lépései:

Rendelés menete 

A Patriart webáruházban történő vásárlás nem regisztrációhoz kötött, ugyanakkor ajánlott megtenni, mivel egy későbbi megrendelése során megkönnyítheti vele a vásárlást. Regisztrációt a szükséges adatok megadásával végezheti el. Kérjük, a regisztráció során megadott számlázási, szállítási adatait gondosan ellenőrizze! A regisztrációt egyszer kell végrehajtania, a későbbi megrendelések alkalmával ezt a lépést már nem kell elvégeznie. Ugyanakkor Önnek lehetősége van ,,vendég fiókot” is létrehozni és ezen módon vásárolni. Ebben az esetben is szállítási és számlázási adatainak megadását követően van lehetősége rendelését létrehozni.

 

 

Minimális rendelési érték 2000Ft.

Csomagolási költséget nem számítunk fel.

Amennyiben webáruházunkban szeretne böngészni, nézelődni, nem szükséges regisztrálnia.

Árak

Áraink magyar forintban értendőek (HUF). Az Eladó alanyi adómentes, így a termékeknek ÁFA tartalma nincs. Honlapon megjelenített ár egy darab termékre vonatkozik és nem tartalmazza a házhozszállítás díját. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. Az árak módosítása nem terjed ki a már megkötött szerződésekre..

Amennyiben Eladó az árat hibásan tüntette fel, és megrendelés érkezett a termékre, de szerződést még nem kötöttek a felek, úgy az ÁSZF „Eljárás hibás ár” pontja alapján jár el az Eladó.

Eljárás hibás ár esetén

Nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árnak minősül:

  • 0 Ft-os ár,

  • kedvezménnyel csökkentett, de a kedvezményt tévesen feltüntető ár (pl.: 2000 Ft-os termék esetén a 20 %-os kedvezmény feltüntetése mellett 1000 Ft-ért kínált termék).

Hibás ár feltüntetése esetén Eladó felajánlja a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli valós áron a terméket vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést.

Panaszügyintézés és jogérvényesítés

 A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

  • Telefon: +36305626744  minden nap 8-18 óra között

  • Internet cím: https://Patriart.hu

  • E-mail: info@Patriart.hu

 

·        A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással szembeni panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik.



·        A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.

A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  1. a fogyasztó neve, lakcíme,

  2. a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,

  3. a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,

  4. a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,

  5. a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a fogyasztó aláírása,

  6. a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,

  7. telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.

A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:

Fogyasztóvédelmi eljárás

 Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok látják el, ezek listája itt található: http://www.kormanyhivatal.hu/

Bírósági eljárás

Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.

Békéltető testületi eljárás

Tájékoztatjuk, hogy Ön velünk szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a Fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje meg a vitás ügy rendezését. Az eljárásra - a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján - az illetékes testület helyett a Fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.

A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”).

Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében a vállalkozások jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.

A bírság mértéke kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15 ezer forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500 millió forintig terjedhet. A kötelező bírság bevezetésével a jogalkotó a békéltető testületekkel való együttműködés nyomatékosítását, illetve a vállalkozásoknak a békéltető testületi eljárásban való aktív részvételének biztosítását célozza.

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.

A kérelemnek tartalmaznia kell

  1. a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,

  2. a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,

  3. ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,

  4. a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,

  5. a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését

  6. a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem került sor,

  7. a testület döntésére irányuló indítványt,

  8. a fogyasztó aláírását.

A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.

Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.

A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu

A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el:
https://bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

Az egyes területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:

Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72-507-154
Fax: 06-72-507-152
E-mail: abeck@pbkik.humbonyar@pbkik.hu

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 06-76-501-500; 06-76-501-525, 06-76-501-523
Fax: 06-76-501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.humariann.matyus@bkmkik.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu

Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 06-66-324-976
Fax: 06-66-324-976
E-mail: eva.toth@bmkik.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:06-46-501-091;06-46-501-870
Fax: 06-46-501-099
E-mail: bekeltetes@bokik.hu

Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1-488-2131
Fax: 06-1-488-2186
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62-554-250/118
Fax: 06-62-426-149
E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu

Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22-510-310
Fax: 06-22-510-312
E-mail: fmkik@fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96-520-217
Fax: 06-96-520-218
E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710
Fax: 06-52-500-720
E-mail: korosi.vanda@hbkik.hu

Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 06-36-429-612
Fax: 06-36-323-615
E-mail: hkik@hkik.hu


Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület

Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 06-56-510-621, 06-20-373-2570
Fax: 06-56-510-628
E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: 06-34-513-027
Fax: 06-34-316-259
E-mail: bekeltetes@kemkik.hu

Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.
Telefonszám: 06-32-520-860
Fax: 06-32-520-862
E-mail: nkik@nkik.hu

Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25. IV. em. 2. ajtó
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszám: 06-1-269-0703
Fax: 06-1-474-7921
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6.
Telefonszám: 06-82-501-026
Fax: 06-82-501-046
E-mail: skik@skik.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 06-42-311-544
Fax: 06-42-311-750
E-mail: bekelteto@szabkam.hu

Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet
Telefonszám: 06-74-411-661
Fax: 06-74-411-456
E-mail: kamara@tmkik.hu

Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: 06-94-312-356
Fax: 06-94-316-936
E-mail: vmkik@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116.
Telefonszám: 06-88-429-008
Fax: 06-88-412-150
E-mail: bekelteto@veszpremikamara.hu

Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 06-92-550-513
Fax: 06-92-550-525
E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu

ODR Online vitarendezési platform

Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.

Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.

A portálon Ön és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt, közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.

Az online vitarendezési platform itt érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU

Szerzői jogok

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a  weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet. A jogtulajdonos: Mátra Netshop Kft.

Részleges érvénytelenség, magatartási kódex

Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett a vonatkozó jogszabályok rendelkezései alkalmazandóak.

Az Eladónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe.

A digitális adattartalom működése, műszaki védelmi intézkedések

 A weboldalon megjelenő adatokat szolgáltató szerverek elérhetősége évi 99,9% feletti. Rendszeresen mentés készül a teljes adattartalomról, így probléma esetén az eredeti adattartalom visszaállítható.A weboldalon  megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatást használunk.

A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás

A honlapon megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást.

Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért

 Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.  

A honlap használata

 A vásárlás nem regisztrációhoz kötött.

A vásárlás folyamata

A Termék kiválasztása

A Termék kiválasztása

A webáruházban szereplő termékkategóriákra kattintva választhatja ki a kívánt termékcsaládot, és ezen belül az egyes termékeket. Az egyes termékekre kattintva találja a termék fotóját, ismertetőjét, árát. Önnek vásárlás esetén a honlapon szereplő árat kell megfizetnie.

Fiók létrehozása  - kérjük írja be e-mail címét, a további adatokat értelemszerűen kitölteni. Ezzel a regisztráció létrejön. De vásárolhat vendég fiók létrehozásával, amelyhez nem szükséges regisztrálnia.

2.         Saját fiók – szállítási címet itt állíthatja be.

3.         Rendelését a termékek melletti kosár gomb megnyomásával valósíthatja meg.

4.         Fizetés ikonra kattintva összesítve találja megrendelését szállítási költséggel együtt, bruttó eladási áron.

5.         Szállítási mód kiválasztása

Minimális rendelési érték 5000.- Ft.

Amennyiben webáruházunkban szeretne böngészni, nézelődni, nem szükséges regisztrálnia.

Kosárba helyezés

A Termék kiválasztása után Ön a "Kosárba teszem" gombra kattintva helyezhet - tetszőleges számú -  terméket a kosárba anélkül, hogy ezzel Önnek vásárlási- vagy fizetési kötelezettsége keletkezne, mivel a kosárba helyezés nem minősül ajánlattételnek.

Javasoljuk, hogy akkor is helyezze a kosárba a terméket, ha nem biztos abban, hogy az adott terméket meg kívánja vásárolni, mert ezzel az Ön számára egy kattintással áttekinthetővé válik, hogy az adott pillanatban melyek az Ön által kiválasztott termékek, és azokat egy képernyőn megjelenítve tudja megtekinteni és összehasonlítani. A Kosár tartalma a megrendelés véglegesítéséig – a "Megrendelés elküldése" gomb megnyomásáig – szabadon módosítható, a kosárból tetszés szerinti termékek eltávolíthatóak, a kosárba tetszés szerint újabb termékek helyezhetőek, illetve a kívánt termékszám is megváltoztatható.

Amennyiben Ön a kiválasztott terméket a Kosárba helyezi, úgy külön ablak ugrik fel a „A termék sikeresen kosárba került” szöveggel és az oldal jobb felső sarkában a kosár ikon számlálója növekszik. Amennyiben Ön nem kíván több terméket kiválasztani, úgy kattintson a „Fizetés” gombra! Amennyiben a kiválasztott terméket szeretné ismét megnézni, vagy újabb terméket szeretne a kosárba helyezni, úgy kattintson a „Vásárlás folytatása” gombra!

A Kosár megtekintése

A honlap használata során Ön a honlap tetején található „Kosár” ikonra kattintva, kurzort az ikon felé irányítva bármikor ellenőrizheti a kosár tartalmát. Itt lehetősége van a kiválasztott termékeket eltávolítani a kosárból, illetve a „kosárhoz" gomb megnyomása után a termék darabszámát megváltoztatni. A rendszer automatikusan frissíti az adatokat, a termékek darabszámát és a termékek eladási árát. Amennyiben Ön nem kíván további termékeket kiválasztani és a kosárba helyezni, úgy a „Fizetés” gomb lenyomásával folytathatja a vásárlás menetét.

Vásárlói adatok megadása

 „Kosárhoz” gomb lenyomását követően megjelenik a kosár tartalma, illetve az Ön által kiválasztott termékek megvásárlása esetén az Ön által fizetendő végösszeg. A „Szállítási mód” dobozban kell bejelölnie, hogy a megrendelt terméket személyesen kívánja átvenni (személyes átvétel), vagy kiszállítást kér (Házhoz szállítás - MPL). Kiszállítás esetén a rendszer jelzi a kiszállítás díját és a kiválasztott fizetési móddal kapcsolatos díjakat, melyet Ön köteles megfizetni megrendelés esetén. 

A „Címek” szövegdobozban e-mail címét, teljes nevét, címét, telefonszámát, cégnevet, adószámot tudja megadni. Amennyiben Ön eltérő címre kéri a szállítást, kérjük kattintson az ,,Új cím hozzáadása” gombra, majd adja meg a szállítási címét. A „Szállítási módok” szövegdobozban Ön tetszőlegesen adhat meg további információt, kérést, megjegyzést a rendelésével kapcsolatosan.

A rendelés áttekintése

A fenti szövegdobozok kitöltését követően Ön a „Folytatás” gombra kattintva folytathatja a megrendelési folyamatot. Itt választhatja ki az ön által előnyben részesített fizetési és szállítási módot és a szolgáltatási feltételek elfogadása gombra

A rendelés véglegesítése (ajánlattétel)

Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy a ,,Rendelés fizetési kötelezettséggel” gombra kattintva véglegesítheti rendelését..

A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén Ön minősül ajánlattevőnek. 

Ön a „Rendelés fizetési kötelezettséggel”  gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén - fizetési kötelezettséget von maga után. Önt az ajánlata 48 órás időtartamban köti. Amennyiben az Ön ajánlatát a jelen általános szerződési feltételek szerint 48 órán belül nem igazolja vissza az Eladó, Ön mentesül az ajánlati kötöttsége alól.

Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte

A rendelések feldolgozása két lépcsőben történik. Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. A rendelésről először egy automata visszajelzést kap, ami csak annak tényét rögzíti, hogy az Ön megrendelése a honlapon keresztül megérkezett, de ez a visszaigazolás nem minősül az Ön ajánlata elfogadásának. Amennyiben Ön azt észleli, hogy az automata visszaigazoló e-mail értesítés az Ön adatait tévesen tartalmazza (pl. név, szállítási cím, telefonszám, stb.), úgy Ön köteles ennek tényét – a helyes adatok megadásával egyidejűleg – velünk e-mail útján haladéktalanul közölni. Amennyiben Ön a megrendelésétől számított 24 órán belül nem kapja meg az automata visszaigazoló e-mailt, úgy kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.

Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte

A szerződés akkor jön létre, amikor az Eladó által küldött (automata) visszaigazoló email az Ön számára a levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.

A webáruház automata rendszere egymást követő sorrendben, de azonos időpontban 2 db e-mail üzenetet küld ki :

1. Rendelés visszaigazolás a következőket tartalmazza:  a rendelés adatai, rendelés leadásának időpontja, rendelés száma, a megrendelt  termék  megnevezése, ára, rendelési tételek összesítése Ft-ban, szállítási, - fizetési mód, Vásárló postázási címe, számlázási címe

SZÁLLÍTÁS ÉS FIZETÉS


Webáruházunkban vásárolt termékeket az ország egész területére kiszállítjuk. A terméket az MPL futárszolgálat szállítja ki a vásárláskor megadott címre. 

1.   A megrendelt termékei útját az MPL nyomkövetési oldalán tudja ellenőrizni, amelynek elérhetőségét itt találja:

https://posta.hu/ugyfelszolgalat/nyomkovetes

2.  Webáruházunk raktárában lévő termékek szállítási ideje 1-2 munkanap, beszállítóink raktárán lévő termékek szállítási ideje átlagosan 3-5 munkanap . A kiszállítás előtti napon a Vásárlót e-mail elérhetőségén keresztül értesítjük a csomag feladásáról. A futárszolgálat a csomag feladását követő napon 8-17 óra között végzi a kiszállítást a Vásárló által megadott címre, telefonon történő egyeztetéssel.

3.  Webáruházunkban több beszállító termékei is megtalálhatók. A termékek jelentős része folyamatosan készleten van raktárunkban vagy beszállítóink raktárában, ám előfordulhat, hogy nincs elegendő mennyiség már raktáron vagy elfogyott a termék. Ezen hiányosságok esetében ügyfélszolgálatunk e-mailben vagy telefonon értesíti a Vásárlót a termék beérkezési idejéről, várható kiszállításáról.

A Vásárló dönthet, hogy megvárja a következő beszállítást;

a hiányzó terméket kihagyja a rendelésből, és a csomagot e nélkül küldjük el;

a csomagot a hiányzó termék beérkezését követően adjuk fel;

hasonló (helyettesítő) terméket választ; vagy

következmények nélkül lemondja a megrendelést.

4.  A szállítás időpontja beszállítóinktól függ (tudják-e hozni a terméket, amely éppen nincs raktárunkban) illetve szállító partnereinktől függ (tudják-e szállítani a csomagot az előjelzett időpontra), így esetleges csúszás esetén felelősséget nem tudunk vállalni (sem kötbért, sem kártérítést).

5.  Amennyiben sürgősen vagy határidőre szeretne megkapni egy-egy terméket, úgy kérjük, érdeklődjenek a webáruházunkban található elérhetőségeink egyikén a termék pontos beérkezési és kiszállítási időpontjáról.

6.  Minimális rendelési érték 5.000,- Ft.

Személyes átvétel:

Személyes átvétel Tenk, Szabadság út 12/A szám alatti raktárunkban lehetséges, a helyszínen készpénzzel fizethet. Minden esetben előre egyeztetett időpontban lehetséges a csomag személyes átvétele. Az egyeztetés történhet telefonon, +36-30/562-6744-as telefonszámon vagy e-mailben: info@Patriart.hu.

Szállítási díjak súly függvényében:

  MPL Futár MPL Pont GLS Futár
0-1kg      1 550 Ft     1 250 Ft    1 850 Ft
1-5kg      1 950 Ft     1 650 Ft    2 350 Ft
5-10kg      2 100 Ft     1 800 Ft    2 700 Ft
10-20kg      2 600 Ft     2 300 Ft    3 200 Ft
20-40kg      3 400 Ft     3 100 Ft    4 000 Ft
40-100kg      4 000 Ft      5 500 Ft

Fizetési módok


Utánvétel:

Amennyiben a rendelés értékét a csomag kézhezvételekor kívánja kiegyenlíteni, akkor válassza az "Utánvétel" fizetési módot. Ebben az esetben a rendelésének értékét az MPL futárnak készpénzben vagy bankkártyával fizetheti ki.

Ezen opció 100.000Ft-ig választható!
Ezen szállítási mód bruttó felára: 650,-

Banki átutalás

A rendelésének ellenértékét banki előreutalás útján is rendezheti, miután rendelését visszaigazoltuk. Ez esetben válassza a banki átutalás lehetőségét.

Ezen szállítási mód bruttó felára: 0,-


Bankfiók: OTP Bank Nyrt.

Bankszámla: 11739047-20023728-00000000

Meghatalmazott: Mátra Netshop Kft.

Bankkártyás fizetés

Az MPL futárszolgálat munkatársánál (futár) a csomag kiszállításakor lehetősége van utánvétes csomagjának értékét bankkártyával rendezni.

Bármely további kérdés esetén az info@Patriart.hu e-mail címen vagy a +3630/562-6744-as telefonszámon állunk szíves rendelkezésére.

Teljesítési határidő

A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított legfeljebb 30 nap.

Jogfenntartás, tulajdonjogi kikötés

Amennyiben Ön korábban már úgy rendelt terméket, hogy azt a kiszállítás során nem vette át (ide nem értve azt az esetet, amikor elállási jogával élt), vagy a Termék nem kereste jelzéssel érkezett vissza az eladóhoz, az Eladó a megrendelés teljesítését a vételár és a szállítási költségek előre történő megfizetéséhez köti.

Eladó visszatarthatja a Termék átadását, ameddig nem győződik meg arról, hogy a Termék árának kifizetése sikeresen megtörtént az elektronikus fizetési megoldás használatával. Amennyiben a Termék ára nem került teljes mértékben kifizetésre, az Eladó a vételár kiegészítésére hívhatja fel a Vásárlót.

 

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról

Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül, így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal!

A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát

a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén

aa) a terméknek,

ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,

fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított határidőn belül gyakorolhatja, mely határidő  14 nap.

A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.

Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti.

Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása

A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

Elállási nyilatkozat letöltése
(Akinél kattintás hatására nem töltődik le, annak jobb klikk cél mentése másként)

A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége

Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap.

A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta.

Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni. 

Az Eladó kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén

Az Eladó visszatérítési kötelezettsége

Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási mód választásával okozott többletköltségekre.

Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

Többletköltségek

Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk. 

Visszatartási jog

Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni. 

A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén

A termék visszaszolgáltatása

Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos közvetlen költségek viselése

A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének közvetlen költségét. A terméket az Eladó címére kell visszaküldeni. Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött - szolgáltatás nyújtásra vonatkozó - szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. Kérjük vegye figyelembe, hogy utánvéttel vagy portósan visszaküldött terméket nem áll módunkban átvenni.

Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért

A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

Az elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható

Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;

i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.

Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás

A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült.

Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.



Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

Jótállás

Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján az Eladó jótállásra köteles a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban - jelen pontban - együtt fogyasztási cikként hivatkozva) eladása esetén.

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

Jótállási jogok

A Vásárló a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben alapján főszabályként kijavítási és a „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pontban felsorolt esetekben kicserélési és pénz visszatérítési igénnyel élhet jótállási igényként az Eladó felé.

A Vásárló a kijavítás iránti igényét választása szerint az Eladó székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és az Eladó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.

Érvényesítési határidő

A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:

  1. a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,

  2. b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,

  3. c) 250 000 forint eladási ár felett három év.

E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.

A jótállási határidő a fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.

Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.

Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok

A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul.

Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.

Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni.

Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson.

Amennyiben az Eladó nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani:

  • ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy

  • amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy

  • amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni.

Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg, a Vásárló jogosult:

  • az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy

  • a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy

  • a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy

  • amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára.

Kivételek

A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak.

Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban az Eladó arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse.

Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.

Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?

A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. 

A 151/2003 Korm. rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.

Három munkanapon belüli csereigény

Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon belüli csereigényt a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alá tartozó tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki kell cserélnie.

Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?

Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Adatvédelmi Nyilatkozat GDPR

A Patriart webáruház, illetve annak tulajdonosa, azért hozta létre adatvédelmi és titoktartási rendelkezéseit, hogy biztosítsa kedves vásárlóit és weboldala látogatóit adataik biztonságos kezeléséről.

Adatkezelés

A Patriart webáruház használata során a  rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki további, harmadik fél számára, kivéve  (Pl: Futárszolgálat, a megrendelés kézbesítéséhez). A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítése statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb). Ezen adatokat a a webáruházat üzemeltető vállalkozó. kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére.

(a) ha a megfelelő jogszabály rendelkezései így kívánják, vagy a céggel, illetve a webhellyel kapcsolatos jogi eljáráshoz szükségeltetik;

(b) a céghez és annak webhelyeihez fűződő jogok vagy tulajdon megvédése érdekében, és

(c) abban a sürgős esetben, ha meg kell védeni a cég felhasználói, webhelyei adatait.

Minden olyan estben, ha a szolgáltatott adatokat cégünk az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerezi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

Cookie-k

A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k (anonim látogatóazonosító) engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezni a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak  részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra.

A regisztráció, valamint a megrendelés folyamán rögzített adatokat a Patriart webáruházat üzemeltető vállalkozó mindaddig rögzíti, amíg a Vásárló nem kéri azok törlését. Adatainak törlését ügyfélszolgálatunkon info@Patriart.hu e-mail címen írásban kérheti.

 

A webáruház böngészése folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat cégünk bizalmasan kezeli, leiratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevél alján biztosított, továbbá kérhető az Ügyfélszolgálati elérhetőségen. Adatai törlését, módosítását, hírlevélről történő leiratkozást bármikor kérheti írásban az info@Patriart.hu e-mail címen.

A személyes adatokra vonatkozó követelmények a feldolgozás során:

·     
az Ön személyes adatait tisztességesen és törvényesen dolgozzuk fel,

·     
az adatokat csak meghatározott és törvényes célra tároljuk, és attól eltérő módon nem használjuk fel,

·     
figyelembe vesszük:

·      a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény vonatkozó paragrafusait

·      az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény,

·      az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény XVII. Fejezetének rendelkezéseit

·      az elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosítókijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226/2003. (XII.13.) Kormány rendelet

·      az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény hatályos rendelkezéseit

·      a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének a tartalomszolgáltatásra vonatkozó működési, etikai és eljárási szabályzata, különös tekintettel a személyes adatok és információk kezeléséről és védelméről szóló 2. számú mellékletre.

Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.

IX. Egyéb rendelkezések

Eladó bármikor jogosult a www.Patriart.hu webáruház általános szerződési feltételein változtatást eszközölni, annak bizonyos pontjait módosítani. Adott megrendelésre a megrendelés idején hatályban lévő szerződési feltételek alkalmazandók.

 Szerzői jog:

A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll . A weboldalon található szövegek és képek után közlése kizárólag előzetes engedély alapján történhet.

Az esetleges jogviták elbírálására a felek az  Egri Járásbíróság illetékességét kötik ki.

A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári törvénykönyv, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014 Kormányrendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadóak. A webáruházban történő regisztrációval, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja a Patriart webáruházat üzemeltető vállalkozó Általános Szerződési Feltételeit, továbbá adatkezelési elveit.

Kövess minket Facebook-on